Elöljáróban gyorsan leszögezném, hogy itt nem az egyedül üdvözítő dicsőséges módszert írom le, hanem hozzávetőleg azt, ahogy én képezgetem a kutyáimat. Azért csak hozzávetőleg, mivel sok egyedi helyzet adódik, adódott, amik esetleg külön módszereket igényelnek, és biztos nem fog most mind eszembe jutni. Az általam alkalmazott módszerektől másokéi itt-ott eltérhetnek, egymáséit tanulmányozva mindenki a neki legmegfelelőbbet fejleszti ki az évek során. Ha a leírtakon kívül egyéb kérdés, probléma adódik, meg kell kérdezni engem, vagy más hajtókat. Miután kiválasztottuk a megfelelőnek tűnő kutyát, vagy kutyákat, hozzáláthatunk a kiképzéshez. Ennek – ideális esetben – három szakasza van: - kölyökkori előképzés, - fiatal, kezdő képzés, - a már gyakorlott kutya továbbképzése. A kölyökkori előképzés gyakorlatilag főként szocializációs feladat, bár a felnőtt kutyák által mutatott példa sem lebecsülendő. Látják a nagyok közti falkarendet – ahol erre mód van -, azt, hogy a hajtóra mind hallgatnak, az indulásokat, érkezéseket, kialakul bennük egy sóvárgás a falkával való együtt rohanásra. Hallani olyan véleményeket, hogy „szegény kutyák, húzniuk kell azt a nehéz szánt, hogy nem sajnáljuk őket?!” Erre a válasz az szokott lenni, hogy a kutyák szeretnek dolgozni, de ezt én így nem mondanám. Először is a kutyák nem dolgozni szeretnek, fogalmuk sincs a munka filozófiai definíciójáról. Rohanni, a falkával, a falkavezérrel lenni, csavarogni szeretnek, erre pedig nem sok jobb szabad, mégis ellenőrizhető, kiadós, fárasztó, mégis mindig magával ragadó módszer van, mint a szánhúzás. Ez a jó kutyával vele születik, ideális esetben a falkában ezt szívja magába szinte az anyatejjel is, így a megfelelő kort elérve ez számukra A CÉL. Érdekes módon az apportfáért ezredszer elrohanó kutya személyiségi jogait nem féltik a csúnya, dolgoztató gazditól. Hogy azért más labdát (bár az apportfa néha több kilós ám!) visszahozni, mint nehéz terheket hegyre fölcipelni? Igen, más. Én is inkább hegymászó lennék, mint labdaszedő egy teniszpályán. (A hasonlat nagyon sántít, tehát hagyjuk!) Ráadásul a legtöbb esetben 4-6-8 kutya húz egy szánt, azt is 6-10 km-en, ami nem nagy terhelés, mivel szán+hajtó kb. 90 kg. Tehát kutyánként 10-25 kg jut (22,5 -11,25 kg), azt pedig nem nagy súly. Régebbi szokás szerint a kutyákat 6 hónapos korban fogták be először, de én ezt a tapasztalataim alapján kissé korainak tartom. Oké, hogy a természeti népek is ekkor kezdik dolgoztatni őket, de ott általában 6-8 évesen le is selejtezik a kutyát. Természetes körülmények között is kb. ekkortól jár el a suttyó legény, vagy lányka vadászni a falkával, de az mégsem a szán húzása hegyen-völgyön, meg ott is nagy a „kiesés” egyéves korig. Mivel egy jó mentalitású szánhúzó növendék már 6 hónaposan is nagyon akar dolgozni, könnyen túlhajtja magát. Azt hiszem, ha várunk 8 hónapos korig – és ezt egyre többen ajánlják -, ezzel a két hónappal éveket nyerünk. Az más kérdés, hogy a jóvérű kölykök látva a felnőtteket edzésre indulni, igencsak ordítoznak utánuk. Nálunk ez 5 hónapos kortól történt/ik, ezért az iskolás kor kezdetét 8 hónapra téve adtam magunknak +2 hónap zenebonát. Látszólag nem sok ez a két hónap, de ezalatt nem csak mi tűrjük a suhancok követelőzését, hanem az ő ízületeik, izmaik, csontjaik is erősödnek, érnek, már sokkal jobb fizikummal kezdik a munkát. Olyan lehet ez, mint pl. 10, vagy 14 évesen kezdeni valami kemény nyári melót. Az embernél sem véletlen vannak bizonyos korhatárok. Kérdés még a kiskölyökkori fizikai előképzés is, vagyis hogy futtassuk-e akár 4-5 hónaposan a kutyát? Többen ajánlják ezt, arra hivatkozva, hogy így a kiskutya erősödik, tanulja a vezényszavakat, megszokja a futást, a húzást. Van, aki már 6-8 hetes kortól ajánlja a hám fölrakását (aranyos lehet egy ilyen törpe hám!), meg hogy már ekkor neveljük a kutyust arra, hogy ne térjen le semerre, ne szaglásszon, csak húzzon, így a megfelelő kort elérve szinte „kész” kutyát foghatunk be. Ez ellen mind 30 (szigorúan véve 28) éves kutyás- és 10 éves elég intenzív szánhúzós múltam-tapasztalatom, mind állategészségügyi képzettségem, mind a jóérzés alapján tiltakoznék. A jóérzés alapján, mert nem hiszem, hogy jól tesszük, ha elvesszük a kutya ovis korát, megfosztva ezzel a világ minél teljesebb fölfedezésének élményétől. Ha már ilyen pici korban, de még ha 4-5 hónaposan is ezt a fegyelmet várjuk el a kölyöktől, kiéghet, elveszíti önállóságát, érdeklődését, súlyosan sérül pszichikailag. Egyszerűen fizikailag szellemileg pszichikailag (magyarul: testileg-lelkileg és agyilag) éretlen még a kutya. Nem hiszem, hogy jó ez, bárkinek is. Egy másik eszme szerint csak tegyük rá a hámot minél hamarabb, aztán hadd futkározzon vele szabadon, addig is szokja. Ezek az emberek aztán csalódottan veszik tudomásul, ha a kutyájuk később a fogatban is figyelmetlenül, vagy laza kötéllel húz, vagyis leginkább sehogy. Megszokta, hogy a hám csak egy öltözet, semmi köze a munkához. Van, aki hámmal sétáltatja a kutyáját, ami megint fura dolog. Nem ettől lesz kemény északi a kutya (se a gazdája acél férfi), az a föltevés pedig, hogy északit csak így tudnak visszafogni, nevetséges. A nyakörv meglepő módon a kutya nyakán van, míg a hámba egész testtel bele tud feküdni, a húzóerő így többszörösére nő. Megfelelő technikával és jó nyakörvvel bármikor megfoghatunk akár egy 50-60 kilós kutyát is, de hámban már egy 20-25 kilós is szépen elvihet a sűrűbe (aki nem hiszi, keressen föl egy olyan igazi fogatot, aztán próbálja ki az egyik kutyán!). Persze megtanulja a kutya azt is, hogy nem rángatjuk a hámot, de akkor hogy húz majd teljes erőbedobással a fogatban? Ez az írás itt a kutya kiképzéséről, nem pedig az elrontásáról kell, hogy szóljon. A korai befogás fizikai ártalmairól már szóltam, érvényes ez a korai futtatásra is. A jó kutya már kiskölyökként is jól és sokat képes futni, mi pedig látva a lendületet, könnyen elcsábulunk, hogy na még egy kicsit, vagy na még egyszer, így túlhajtjuk (vagyis hagyjuk, hogy túlpörögjön). Amit otthon a többiekkel rohangál, plusz a séták, esetleg hancúr a parki haverokkal, mindez pont elég a normális fejlődéshez. Nem azt mondom, hogy nem kaphat alapvető képzést pusztán azért, hogy a nagyobb feltűnést elkerülve is kivihessük az utcára, de a konkrét erőnléti és szánhúzó képzést ne oviban kezdjük! Nálunk a fiatalkorú bűnözők 6 hónapos korig csak játszanak, pusztítják az ételt-italt, a kertet, az idegeinket, kerítést rombolnak, később üvöltve asszisztálnak ki- és befogáskor, láb alatt vannak, de legfeljebb egy-két pár km-es séta az outdoor sport. Fél éves korban hám, madzag, fadarab fölállásban megpróbáljuk, mit mutatnak. Először pórázon, majd ha nagyon megy a dolog, mögé kerülök, engem is a hámmal húz. 5-6 km elég, ezalatt már kiderül, ha a srác a jövő titánja, de az is, ha mégis inkább a víziló szakma áll lelkéhez közelebb. (Hozzáteszem, a kennelemben született kölykök próbafuttatásáról minden esetben hörgő hullajelöltként értem haza, pedig azért nem kihívás számomra 6 km. Nagyon mentek, végig rángatták a hámot, hogy gyorsítsunk. Ez itt a nem is titkolt reklám helye!) Ha a próbafuttatás alkalmával az egyébként egészséges növendék nem igazán akarna menni, fáradékony, érdektelen, vagy betegesen félne, akkor keressünk számára más szakmát, esetleg más gazdát (utóbbi az északiak esetében nehéz ügy!). Félévesen már látszania kell a későbbi klasszisnak. Itt persze az egészségesen nevelt, szocializált kölykökről beszélek, egyébként még tehetünk próbát később is! Ha a kiskamasz futógép reménytelinek látszik, akkor elkezdhetjük vele a szánhúzó kiképzést. Még két hónapot ugyan várnunk kell a nagy rohanással, de a lehetőségekhez képest tehetünk vele sétákat oly módon, hogy a kutya pórázon előttünk halad. Ezt azért tartom jó ötletnek, mert az igazán menős suhancok erre hajlamosabbak is, mint a szabályos láb mellett haladásra, megszokják, hogy elöl mennek (vezérjelölteknél nem hátrány!), valamint így esetleg már az „irányadó” vezényszavakat is gyakorolhatjuk. Ha nem csak szánhúzónak szánjuk, akkor esetleg a rendes láb mellett haladással váltogatva gyakorolhatunk, természetesen ilyenkor más vezényszót alkalmazva, hogy az eb mindig tudja, mikor, melyik módozatot várjuk tőle. A 8 hónapos kort elérve aztán tényleg elkezdődhet a konkrét kiképzés! Ha már kész fogatunk van, akkor befogjuk hátra, vagyis a rudas kutya pozícióba – bár nagyon kanyargós terepen jobb, ha a rutinos wheeldogok maradnak hátul a járművet forgatni -, itt ugyanis szem előtt van, ráadásul az, hogy a többi kutya előtte fut, csak tovább lelkesíti a már így is ügybuzgó figurát. Elsőre nyilván nem szabad a transzszibériai útvonalakat kiszemelni, se azt hagyni, hogy a rutinos öregek hirtelen kilőve végigtépjenek a pályán. Mivel a kölyök eddig nem nagyon futott egyszerre km-eket folyamatosan és nagy tempóban, bizony könnyen kitikkasztják. A legjobb egy néhány km-es (3-6), se technikailag, se fizikailag nem túl nehéz útvonalon fölavatni a zöldfülűt, ott is ügyelve a sebesség kontrollálására. Én ezt úgy oldottam meg, hogy a jármű (szán, de gyakrabban edzőkocsi, néha bicaj) mögé kötöttem egy teherautó-gumit, ami elég jól lefogta a tempót. Bár erőfejlesztésre jól beválik a járműre tett súly is, kifejezetten a tempó csökkentésére jobb mögöttünk vonszolni a terhet, mert így lejtőn lefelé is fékez, emelkedőn megállva pedig nem kezdi visszafelé húzni a fogatot. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy jóval célszerűbb az edzőkocsis időszakban elkezdeni az újonc/ok betanítását, mivel: - a meleg időszakban amúgy sem döntögetnénk sebesség csúcsokat, így az „öregek” sem esnek vissza csupán a fiatalok miatt, kevésbé is háborognak a lassú tempó miatt, - az erőfejlesztés a rutinos kutyáknak is mindig jól jön, arra pedig ez a „gyorsasági holt idényben” végzett teherhúzás pont jó, - hóban nem igazán jó a vontatott teher, kemény havon siklik, szinte semmit nem fékez, a kanyarokban kisodródva belecsapódik az útszéli mély hóba, ezzel cibálja a szánt, a fogatot, mély havas úton meg besüllyed, az pedig nem kezdőnek való erőpróba, - a versenyidőszakra így már a fiatal kutya is kész az eredményeink további szépítésére. Nálam eddig úgy jött ki a lépés, hogy a kutyák március-májusban érték el a 8 hónapos kort, így a nyarat végiggumizva nem csupán megszokták a tartós húzómunkát, összerázódtak a fogattal, hanem jól meg is erősödtek, ismerték a főbb vezényszavakat, valamint mentálisan is sokat fejlődtek. Ezért is tartom jónak, ha a tavaszi tüzeléskor fedeztetjük szukánkat. Mire a fiatal kutya ezek után megszerzi a szükséges alaprutint – kitartóan, egyenletesen, jó tempóban dolgozik, jól reagál az alaputasításokra, a környezetre -, addigra általában az is kiderül, hogy alkalmas-e „tiszti rangra”, vagyis rudas, fordító, vagy vezérkutyának. Ekkor a megfelelő pozícióban befogva, a mellette dolgozó rutinos kutyától elkezdheti tanulni a szakmát. Ezekre a dolgokra majd a haladó képzésnél térek vissza. Kicsit bonyolultabb a helyzet, ha nincs még rutinos csapatunk, csak egy kutyát kezdünk el képezni. Ez esetben nem kérdés, hogy milyen képzést kapjon, mindenképp vezérkutyává kell válnia. Ugyanez a helyzet, pl. a canicross, vagy a jöring ebeknél, tehát ahol nem egy csapat dolgozik együtt, hanem egy kutya-egy ember a fölállás. Az alapozás nagy részét szerintem ezeknél a kutyáknál is jól meg lehet/lehetne oldani egy csapatba helyezve, de ha erre nincs lehetőségünk, vagy nem akarjuk a tanulót máshoz kihelyezni (gyakorlatilag max. 4-6 hétről lenne csak szó, a többi már otthon megy), akkor bizony nekifekhetünk a következőknek: A megfelelő korú, szocializált, alapszinten kezelhető – pórázon vezethető - kutyát megismertetjük az egyenletes futással, a húzott súllyal, a vezényszavakkal, és a munka közben adódó helyzetek megoldásával. Tehát kivisszük a delikvenst egy nyugodt, jól látható, jó minőségű utakkal (nem műút, hanem mondjuk nem túl poros földút, füves út, kátyúk nélkül) ellátott helyre, akár egy nagyobb parkba. Itt a kutyától függően végigmegyünk egy kiképzési meneten, aminek végeztével az eddig csak sétára „alkalmas” tanonc már jó tempóban, kitartóan húzza, amit mögé kötünk. Pl.: - Futunk a kutyával, egyelőre csak a minél egyenletesebb tempóra, a közös futás élvezetére figyelve. Jó, ha már ekkor használjuk az irányváltásoknál alkalmazandó vezényszavakat, de egyelőre még ne erőltessük, elég, ha hallja a kutya és köti a bekövetkező fordulásokhoz. Ha a lelkes ifjonc eközben húzna, előretörne, hagyjuk, sőt bátorítsuk, hisz épp húzni tanítjuk! Természetesen ilyen edzéseken már eleve más vezényszókkal buzdítjuk a kutyát, a „lábhoz” esetleg csak az edzés végeztével hangzik el, nem a pórázon vezethetőség lerombolása a cél. A húzásért dicsérjük, de vezényszóval még ne utasítsuk erre, mivel ekkor még úgyse húz folyamatosan, ne csorbuljon a „húzd!” ereje! - Ha ez már jól megy (gyakran 1-2 alkalom után, vagy már az első edzés végére!), megjelenhet mögöttünk az egyelőre elég jelképes súly, vagyis a vontatmány. Van olyan kutya, amelyiket ekkor még erősen zavar, esetleg meg is rémít az őt surrogva követő gyanús „Azonosítatlan Csúszó Tárgy”(Unidentifiable Slider Object - USO), ezért jobb, ha először mi húzzuk a pl. nagyobb hasábfát, motorgumit, vagy kisebb autógumit, mi is hosszú kötélen. Ha így is megdöbben, ami természetes, hagyjuk, hogy megszagolja, megnézze, ezután általában gond nélkül mehet tovább a munka. Ha már láthatóan nem zavarja, föladhatjuk rá a hámot, a hámról is csatlakoztatunk egy kötelet az ekkor már csak kb. 2 m-rel mögöttünk csúszó pedagógiai segédeszközre, majd szépen átcsempésszük a tárgy húzását a kutyának. - Vannak kutyák, akiknél nem könnyű elérni azt, hogy egyedül is húzzanak, nem akarnak előttünk menni. Erre a problémára az lehet a megoldás, hogy közösen futva hagyjuk előretörni, dicsérjük, így lassan megszokottá válik számára, hogy előttünk húz. Érthető a kutya bizonytalankodása, hisz újszerű helyzetben (húzni kell azt a csúszó, surrogó valamit!), esetleg idegen terepen (kezdőnél nem szerencsés!), igazán nem várhatjuk el a suhanctól, hogy bátran száguldjon az ismeretlenbe! Ennek ellenére a legtöbb vígan rohan, csak ritkán akad aggályoskodó. Az elölmenéssel gyakran olyan kutyáknál gyűlik meg a bajunk, amelyek évek óta szigorúan láb mellett sétálnak és eleve fegyelemre hajlók. Nekik nehéz lehet most egyszerre kilépni ebből a keretből, beállni elénk, sőt még húzni is a gazdát (ami ugyebár pórázon tilos)! Ezért is fontos, hogy már kezdettől külön szánhúzó vezényszavakat használjunk az edzéseken. A másik eset, amikor nem akar a kutya egyedül menni elöl, amikor megszokta, hogy másik kutya is fut vele, esetleg az irányítja, ezért amikor a többi kutya nélkül indulnánk, elbizonytalanodik. Nekem egy egyébként igen jó képességű kutyám a többiek nélkül sokáig el sem indult. - Ezt elérve az alapozás lényegében megvan, már csak a vezényszavak készségszintű begyakorlása, a megfelelő rutin megszerzése van hátra. Amennyiben nem csak egy kutyánk van, tehát nem eleve meghatározott a vezérkutya pozíció, el kéne döntenünk a tanoncról, hogy milyen pályán szeretnénk karrierét az egekig futtatni. „Lássuk csak!”: - Az alaphelyzet, vagyis a csapatkutya (team dog) poszt nem igényel különösebb plusz képzést, indul, fut (nagyon!), húz (nagyon!), követi a többit, lassít, gyorsít, megáll. A vezényszók, amiket ismernie kell (nálam): gyerünk, húzzad, erősen, gyorsabban, lassan, egy csettintés, amivel vágtába ugrasztom őket, lehet kocogni (vágtából ügetésbe), állj. - Erőkutyaként, vagy rudaskutyaként (wheel dog) már többet kell nyújtania, hisz a szán, v. más vontatmány közvetlen fordítása, pályán tartása leginkább őrá hárul, mindenképp egy „hátulsó értelmiségi”. Plusz vezényszót igazából nem kell ismernie, a lényeg hogy – főleg a kanyaroknál – a szánt mindig pályán tartsa, ne hagyja, hogy levágja a kanyarokat és ezzel pl. fának ütközzön, vagy lecsússzon a lejtőn. Rudaskutyának természetesen kifejezetten erős, készséges, koncentrálni képes kutyát válasszunk. Mivel ezen a poszton nagy erőkifejtés szükséges, ám az összes kutya a delikvens előtt fut (kivéve, persze amelyik mellette) ezzel is pörgetve őt, ezért kitűnően alkalmas lógósabb kutyák „újraformázására”. - A fordítókutya (swing dog) a vezér mögött fut, ő kezdi követni a kanyarokban, ezzel hangulatot kelt, meg ha kell, ő is irányba rángatja a többit. Tartalék vezérként is tekinthető, feltéve, hogy van benne elég önállóság és önfegyelem a vezéri munkához. Van olyan kutya, amelyik kitűnő fordító, de az említett képességek híján önálló vezérként nem válik be (nekünk is van ilyen). Azokat a kutyákat, amelyekkel vezéri terveim vannak, egy darabig itt futtatom, később kerülnek előre, a vezér mellé tanulni. Plusz vezényszót a fordítókutyának sem kell tudni, bár itt már hamar ráragadnak a vezérnek szóló vezényszók is. - A vezér (lead dog). Ez a poszt elég összetett, nem csupán a „jobbra-balra” ismerete. Sprintversenyen általában elég az irányok követése, a fogat minél gyorsabb célba juttatása, de egy igazi terepen elég sok akadály, váratlan esemény, zavaró tényező jöhet, amikor is a vezér reagálása kulcskérdés. Vadak, macskák, idegen kutyák, favágók, gépek, mély, ragadós sár, jég, vagy épp mély, puha hó, hóvihar, amiben azt se tudjuk, hol vagyunk, vagy mindez váltogatva, esetleg együtt. Sőt, el is tévedhetünk, amikor aztán tényleg a vezér lehet minden reményünk. Neki aztán tudni kell mindent, amire szükség lehet kint az ösvényen. Nálam ezeket a vezényszavakat ismerik: gyerünk, állj, lassan, gyorsabban, erősen, húzzad, a vágtába ugrasztás, lehet kocogni, jobbra, balra, egyenesen, balra kerülj, jobbra kerülj, fordulj vissza. Szokták azt is mondani, hogy vezérnek születni kell, meg azt is, hogy minden kutya lehet vezér, csupán nevelés kérdése. Szerintem mindkettő hülyeség, hisz ha nincs a kutyában megfelelő önállóság, önfegyelem, intelligencia, stb., akkor hiába erőlködünk. Viszont a születés sem elég önmagában, tanítás nélkül ugyanúgy nem lesz aranyhámos vezér a kutya, mint ahogy Bach zseni volt, de azért zeneórákra is járt. Eme terjengés után illő lenne rátérnem a konkrét kiképzésre. Itt kétfelé osztom a dolgot: - a fogat különböző posztjaira való kiképzés, - a különböző versenyekre és a túrákra, expedíciókra kiképzés. Tehát van egy – vagy több – hámhoz szokott, rövidebb távokon már jó tempóban futó, a terhet húzó, a zavaró tényezőket elég jól tűrő ebünk. Az elmondottak alapján talán már sejtjük, hova szánjuk a fogatban, elkezdjük hát a specializálást, a továbbképzést. - TEAM DOG: itt csak az alapozásnál megtanultakat gyakoroljuk, fejlesztjük tovább, lehetőleg minél változatosabb körülmények között. Megtanítjuk arra, hogy együtt, a csapattal és persze a mi irányításunkkal nagyon erősek, ügyesek, szinte bármire képesek vagyunk. Nyilván ügyelni kell a fokozatosságra, de végül is tényleg csak az alapozást bővítjük, színezzük. - WHEEL DOG: a nagyon erős, nagyon szorgalmas kutyát meg kell tanítani arra, hogy az akadályokat úgy kerülje ki, hogy ezzel a vontatmányt is a pályán tartsa, stb. lásd fönn. Ezt elérhetjük úgy is, hogy hagyjuk néhányszor hibázni, miáltal a szán ütközik, lecsúszik (persze ügyelve a kutyák, magunk és a szán épségére!), máskor pedig a szánt íven tartva bemutatjuk, hogy jé, így nem ütközik! Ezáltal a nebuló rájön, hogy jobban jár, ha ellátja magasztos feladatát. Mindezt persze kontrollálva, rásegítve, sok dicsérettel, sok-sok türelemmel. Hibák persze később is előfordulhatnak, sebaj, az igyekezet a fontos, meg hát azért talán mi sem csukott szemmel hajtunk, akár segíthetünk is! Egyébként az igazi rudaskutya ugyanúgy születik, mint a jó vezér! (Már csak szaporodásbiológiailag is.) - SWING DOG: ide én tényleg az alapvetően vezérgyanús kutyákat tenném, ők itt még félig-meddig csapatkutyaként tanulgathatják az irányító feladatokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csupán afféle töltelék poszt ez, különösen nagy fogatokban szükség van a vezérek irányító munkájának rásegítésére. Tulajdonképp az ide szánt kutyák mentalitása eleve hozza, hogy viszik a csapatot a vezér után. - LEAD DOG: természetesen a vezér képzése a legbonyolultabb. A vezérkutyától mindazt elvárjuk, amit a többi poszton lévő kutyától, plusz még a fogat minden körülmények közötti biztos irányítását. Vezérnek az egyértelműen előretörő, nagyon haladós, élénk, érdeklődő, de mindemellett jól irányítható kutyát válasszuk ki. Ezek a tulajdonságok már 8 hónapos korra is világosan kiütközhetnek, az alapképzés alatt pedig mindenképp felszínre jönnek. Ha van már jól képzett vezérünk, könnyen vagyunk, csak be kell mellé fognunk az újoncot. Ha nincs, úgy rá kell szánnunk időt, fáradtságot, vért, verejtéket, és gyakoroljuk az irányváltásokat pórázon, kötélen magunk előtt, bicaj, edzőkocsi, vagy szán elé fogva. Jobb eleinte külön foglalkoznunk a jelölttel, hogy ne zavarja a többi kutya, meg hogy hibázás esetén minél kevesebb kutya rángasson el az első macska után. Én bizony néztem már a földön fetrengve, amint gyéren képzett kettesfogatom a bicajt százzal rángatja be a sűrűbe egy szarvas után! Elég zavaró látvány. Természetesen a legnagyobb óvatossággal, előrelátással sem úszhatunk meg minden buktatót. Ám mire megszerzi új vezérünk az alapszintű tudást, és végre rábízhatjuk 1-2, vagy több kutya irányítását, olyan közösség épül ki köztünk, amit nehéz leírni. A terelőkutyák lehetnek ilyen szoros együttműködésben gazdájukkal. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a vezényszavak következetes elvárása – e nélkül gyakorlatilag életveszélyes terepen hajtani -, és a vezér önállóságának megóvása, sőt fejlesztése – szintén létfontosságú dolgok! - között. A kutyának is, nekünk is jogunk van tévedni – néha eltévedni -, hibázni, nem egyszer a kutyának van igaza, stb… Azt viszont ne hagyjuk, hogy egy-egy rafkósabb – minden jó vezér rafkós, hisz önálló, intelligens! – kutya átvegye az irányítást! Már vett be a fogatom Tiszakécske szélén egy olyan szűk kanyart, amit én fennhangon nem akartam. A fogat szépen kanyarodott, az edzőkocsi kevésbé, én pedig egy víziló kecsességével csaptam le egy döbbent fűcsomóra az árokban. Ezek után természetesen újratárgyaltuk Böldzsivel a vezényszavak évek óta ismert konkrét jelentését, valamint, hogy ki itt a fő tényező. (Böldzsi egyébként roppant értelmes, ám sziklakemény fej, nem ment minden gond nélkül az összecsiszolódásunk.) Azt, hogy mikor, mit engedünk, és mikor ragaszkodunk szigorúan a pontos teljesítéshez, azt a helyzet és a pillanatnyi állapotunk határozza meg. Érezni kell, na! Tévedni nem érdemes, mert jókat lehet esni! Mostanában értesültem egy érdekes vezérkutya edzési módszerről. (Egyébként én is gondoltam már erre, csak nem próbáltam ki.) A módszer lényege röviden az, hogy nem a tanult vezér mellé fogjuk be az újoncot, hanem két tanult vezér közé. Ez a módszer Martin Buser többszörös IDITAROD győztes hajtó nevéhez fűződik. Az lehet igazán jó ebben a szendvics módszerben, hogy így a zöldfülűt minden kanyarnál húzzák is, tolják is a jó irányba, ezért kevesebb a hibázási, vitatkozási lehetőség, hamarabb betanul. Buda Bálint